Élet és halál vonzásában I.

A halál meg én
Lehetnék más, de magam
vagyok én, tükörbe néztem,
és láttuk egymást,
a halál meg én.
/G.R. 2012/

Sok témán gondolkodom, amivel megtölteném a blogomat. (Noha, most nincs elegendő időm ezzel foglalkozni. Sajnos. De mégis, piszkál az érzés, hogy írjak, és megosszam azt, ami az agytekervényeimben “búrjánzik”, ami a lelkemben tömperngésre késztet. Ezért hát, nem bírtam megállni, és úgy döntöttem, neki látok elindítani a blogot ezzel a bejegyzéssel. Igen, tudom. Eléggé elvont, nehezen emészthető, tág téma ez. Mégis, úgy hiszem, hogy ez a mindent magában foglaló téma méltó nyitása, bevezetője, rávezetője lesz a többi gondolatnak, amit meg szeretnék osztani veletek. :)

….Meglehet, hogy több részre is bontom ezt a témát, mert nem lehet egyszerre megemészteni, és nem is lenne tanácsos többszáz oldalas bejegyzést írni. ….

Szeretek az életről “filozofálni”. Szeretem a rezdüléseit vizsgálgatni. Szeretem az ő rezdüléseit az én rezdüléseimmel összevetni. Analizálni. A létezés értelmébe látni. Középpontjában, értelmének atomjait látni egységbe összeállni.

Szeretek az emberi lélekről gondolkodni. Az emberekről. Szeretek a “hús” mögé látni. Az álarc alá. A lélek kivetüléseit vizslatni.

Összegezve, mindezért érdekel ez a téma oly’ nagyon.

Hiszek abban, hogy az életnek, életünknek van értelme; és nem hiszek a véletlenekben.

Ebben a bejegyzésben, most három fő egységet veszek sorra, melyek segítségével egy bizonyos irányba terelem az élettel kapcsolatos gondolataimat. Ezek a következők:
A) Tapasztalatok (tanulás, fejlődés)
B) Értelem és küzdés
C) Hit

Általában, ha az emberek az életükre gondolnak, akkor ez a három szó biztosan elsőként bukkan fel bennük: boldogság, gazdagság, siker. Minden más dolog e három köré fog szerveződni. Ez valahol normális is, de hajlamosak vagyunk elkövetni a hibát, miként hagyjuk ezeket a dolgokat fölénk magasodni, és lassan ezek irányítanak majd minket, és nem mi őket. Így elég könnyen a rossz útra sodródunk, ahhoz ragaszkodunk; és soha nem gondolkodunk el azon, hogy talán ez nem a mi utunk, és nem ez adja az élet értelmét.

Úgy értem, persze, mindenki boldog szeretne lenni, meg gazdag és sikeres. Nincs is probléma azzal, hogy az életben valamit el akarsz érni; meg akarsz valósítani egy álmot; illetve lényed létezésének értelmét akarod igazolni. De meg kell értenünk, hogy mindez nem megy csak pénzzel, és azzal, hogy másokat magunk körül eltaposunk. Mert (!) az élet nem pusztán pénzről, karrierről, hírnévről és gazdagságról szól.

Az életnek két oldala, vagy rétege van. (Igen, jön a közhely, hogy minden éremnek két oldala van). Tehát, van egy anyagi oldal (a fizikai, fizikai törvényszerűségek, gravitáció, dimenziók,mint idő, tér, kiterjedés..stb.) és van egy lellki, szellemi oldala. Nagyon fontos, hogy e két oldal között egyensúly legyen.

Szóval, mit is akarok mindezzel? Most térnék rá az első egységre a témán belül, a tapasztalatokra. Úgy élhetünk kiegyensúlyozott életet (legalábbis véleményem szerint), ha bölcsen döntünk, és tanulunk a hibáinkból és tapasztalatainkból.

Nézzünk egy példát:

- A csecsemő megszületik. A világra jön, de még nincs “teljesen készen”. Fejlődnie kell: idegrendszeri érés, mozgásfejlődés, beszédfejlődés, személyiségfejlődés stb. Megannyi dolog. Így hát, csecsemőként, és kicsi gyerekként-de még később is-, a tapasztalataiból tanulja meg, hogy mi a “rossz” és mi a “jó”. A tapasztalataiból nyer ismereteket a körülötte lévő világról. Ezeket integrálja, magába fogadja és értelmezi, majd felhasználja a gyakorlatban. Milyen bölcsen is teszi! Eligazodik. Felhasznál. Tanul.

Egy gyakori probléma azonban, hogy a későbbiekben, felnőttként, nem mindenki tudja bölcsen felhasználni a tapasztalatait. Noha, ez a képesség tenne minket okossá, bölccsé. De, nincs pánik! Úgy hiszem, ez fejleszthető tudatos ráneveléssel.

A tapasztalatok formálhatják az énünket, segítenek a felnőttéválásban, értékes információkkal láthatnak el, melyek értékes embert “szülhetnek”.

Summázva, a tapasztalat fogalmához erősen kapcsolóik a tanulás és a fejlődés fogalma. Tanulok valamit, átviszem a gyakorlatba, miközben fejlesztem magam, a készségeimet, képességeimet, és jártasságot szerzek. Azokból a tapasztalatokból is tanulhatok (sőt!), amelyeket nem előzte meg tudatos tanulás, “rákészülés”.

Az élettapasztalatok itt vannak körülöttünk, csak meg kell élnünk őket.

B) Értelem és küzdés

….Nos, itt jön a pofáraesés. Ugyanis nem minden tapasztalat hoz flow (http://www.ted.com/talks/mihaly_csikszentmihalyi_on_flow?language=hu) élményt. Lesznek nehézségek az életünkben. Olyan “nyögve-nyelős” pillanatok. Amikor nem látunk kiutat. Amikor úgy tűnik semmi nem működik. Amikor az akadályok nem motiválnak, nem visznek előre. Amikor csüggettnek érezzük magunkat. És jön a kérdés: Miért történt ez velem? Miért pont én? stb.

Ha viszont, megértjük azt, hogy nem mindig történnek velünk kellemes dolgok az életben, és elfogadjuk a nehézségekből születő bölcsességet és növekedést, akkor másfajta szemüveggel fogunk látni.

Nézzük csak a szintén “klisés” példát, a természet is látszólag elhal télen, hogy tavasszal újra megszülethessen. De csak látszólag. Mert a mag ott nyugszik a föld belsejében. Ez nálunk, embereknél is lehetne így. Ha jön egy probléma, ami “telet” hoz az életedbe, attól még a mag, a lelked, benned meg kell, hogy maradjon. A tartalékaidból táplálkozhat, abból, hogy elfogadja a helyzetét, és a hitéből. A hit azonban a következő egység lesz. Maradjunk még az értelemnél és a küzdésnél egy kicsit.

Szóval, másfajta szemüveg: elfogadás. Elfogadom a helyzetem, de hiszem, hogy ezt megkönnyíti, ha kicsit töprengek is rajta. Megpróbálom értelmezni a körülöttem lévő aprócska jeleket, amik egy “nagy értelemmé” álnak össze. Megpróbálok a dolgok mögé látni. Minden oldalukat megszemlélni. Nem csak feketén-fehéren. Nem csak borúsan vagy nagyon vidáman. Nyugodjunk meg. Ne éljünk önégető életet. Hiszem, hogy e keresés értelmet nyer idővel. De, ha nem, akkor azért nem, mert nem volt fontos, hogy tudjam a miérteket, csak az, hogy alázattal elfogadjam a helyzetem. Ez ne görcsös keresés legyen, hanem az élet finom rezgéseire való ráhangolódás, hogy miközben élem a hétköznapjaimat, és jön egy jel, hívás, akkor azt tudjam fogadni. Talán mondhatni, mindez egy kitörés, “break through moment”.

Ez a keresés, és alázatos elfogadás megtanít minket megismerni magunkat. Azt, hogy kik is vagyunk, mik az igazi vágyaink, álmaink. Sőt, a leglényegesebb, ebben a “szenvedéses”, önátadó, nyitott, alázatos, kereső állapotban az, hogy meghallhatjuk az elhívásunkat. Mire hívtak el ebben az életben?

Ettől kezdve “úgy helyre kerülnek a dolgok”, és megszerezzük szépen lassan a képességet, hogy “elbánjuk” mindenféle szituációval. És végül, ez a tiszta, igaz, mély megismerés arra fog ösztönözni, hogy küzdjünk az elhívásunkért, és az igaz oldalunkért, a tiszta emberért, aki bennünk él.

C) Hit

Újabb rossz hír. :P A küzdésben el lehet fáradni. Nincsenek végtelenbe menő tartalékaink. De! Létezik egy olyan fogalom, hogy hit. Hiszek valamiben, ami erőt ad nekem. Hiszek valakiben, aki támogat engem, segíti az utam.

Én egy vallásos családban nevelkedtem. Mondhatni, egy erős alapot kaptam a hit terén. Szóval, az én “Valakim”, aki támogat, és segíti az utam: Isten. Az én “Valamim”, ami erőt ad: Isten.

Sokat botladozom, hibákat követek el. Nem vagyok tökéletes, ahogy egyikünk sem az. De próbálom az akadályokat, a “szenvedést” az élet forrásaként megélni, és fejlődni a lelkidimenziómban. Nehéz szavakba önteni, hogy az álázatból mekkora erő fakad, s hogy a hit, tényleg “hegyeket” mozgat.

Összegezve tehát e bejegyzést:

Tanulunk és építkezünk a tapasztalatainkból és hibáinkból, az elfogadás, alázat által megtaláljuk az értelmüket, és ömagunkat az élet útján, csatákat nyerünk a küzdés által a hitből merítkezve, és megérkezünk oda, hogy elismerjük Isten létezését.

“-Élet? Van magának fogalma arról?
- Hogyne lenne. Percek sűrűn egymásba türemkedése. Míg tart az időnkből. Ezeket a perceket igyekszem, Senhor, minél jobban eltölteni.” /Molnár Gábor-Bíborviskó/