Légy bizalommal az Úrhoz, és Ő megsegít!

Egy igen "nagy", komplex vizsga előtt álltam ma. De Isten megsegített! :) A vizsga ötös lett. .....

..... Egy nappal korábban: a vizsgaidőszakban nálam szokásos módon ki voltam bukva. Féltem, hogy nem készülök eleget; hogy rosszul alakulnak a körülmények; hogy nem fog eszembe jutni semmi; hogy olyan tételt húzok ki amit, nem tudok, hogy-hogy-hogy....hogy Isten nem segít majd. A felkészülési időszak végére már eléggé kiakadtam. Eluralkodott rajtam a stressz, félelem. Leengedtem a szívemig. Közben pedig folyamatosan szégyelltem magam. Hiszen Isten eddig MINDIG megsegített. Ezek a kísértő gondoltok mégis lehúztak. Ráadásként olyan gondolatokkal párosult mindez, hogy Isten számára nem vagyok elég fontos, hogy segítsen, vagy hogy meg akar büntetni és hasonlók. Ha egyszer ugyanis utat engedsz a félelemnek, nem áll meg az "alapgondolatnál". Addig csavarja a lelked, amíg magad is elhiszed, hogy amit sugall, az igaz. És minden rosszat összehord neked. 

De szerencsére Isten most is velem volt, és olyan embereket szervezett körém, akik imádkoztak értem, és folyamatosan tartották bennem a lelket. Család. Barátok, és ismeretlen emberek. Igen. Ismeretlen testvéreim és fivéreim az Úrban. :) (Erről most röviden annyi, hogy felregisztráltam egy oldalra (http://www.mayfeelings.com/en/), ahol imaszándékokat lehet megosztani, és a világ bármely pontjáról imádkozhatunk egymásért. :) )  

Az Úr megmutatta, hogy velem van! Hogy mindannyian, és mindig, minden küzdelemben "ELÉG" FONTOSAK vagyunk Neki, hogy küzdjön értünk. :) Ezt felszabadító tudni. ....Csak a gyakorlatban sokszor nehéz eszerint élni. De törekszem. 

- Hogy mit üzent? 

- Egyik kedves barátnőm és "bajtársam" által így szólt az Úr: 

"Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek, és ne rettegjetek Asszírira királyától, és a vele lévő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket, és részt vesz a harcainkban." A nép rá is hagyatkozott Hiszkijának, Izrael királyának szavaira." /2 Krón. 32; 7-8/  

Jó az Úr. Végtelenül. Az oldalunkon harcol. Sokszor helyettünk. Egy csónakban evezünk, és ha elfáradok, akkor sem áll meg a csónak, mert Ő hajtja tovább. "Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak." /Zsoltárok 127; 2/ Mindig ösztönöz, "lökdös", hogy menjek tovább. Ő mindig "odateszi" magát. Kiegészíti azt, ami belőlem hiányzik. :) 

Én így látom ezt a csónakot (esetlen paint rajzom :D, de annál kifejezőbb.) Ha Jézussal vagyok team munkában, akkor "mosolyra áll a világom". :) 

- Jó! És mit mondott még? 

- Még. Még. ...Khm! Tudja, hogy az embernek több megerősítésre van szüksége. Így a vizsga reggelén így szólt: 

"Te, aki erőddel megszilárdítottad a hegyeket, te, aki hatalommal övezed magad. Te csendesíted el a tenger morajlását, hullámainak vészjósló zúgását. A népek háborognak; félelem fogja el azokat, akik a föld határain laknak. Jeleid láttán öröm tölti el kelet és nyugat kapuit. Meglátogattad a földet és megitattad, áldásod bőségével elárasztottad. Isten patakja tele van vízzel; jó termést adtál gabonából, s a földet is előkészítetted: barázdáit megöntözted, göröngyeit simára porlasztottad, esővel fellazítottad, és a sarjadó vetést megáldottad. Jóságot koszorújával koronáztad az évet, kocsid nyomában jólét jár és bőség; pezsdülnek a puszta legelői, a dombok vígságba öltöznek; a réteket nyájak lepik el, a völgyekben gabona hullámzik. Minden ujjong és dalol színed előtt!" /Zsoltárok 65; 7-14/ 

Ez az igerész számomra egy összefoglaló. Féltem. De Isten megnyugtatott, mert parancsolt a bennem lévő hullámoknak. Ez azonban nem csak erre az alkalomra vonatkozik, hanem az eddigi utamra. Meglátogatta földemet, azaz a lelkemet. Kegyelmeivel megitatta azt. Bőven részesített áldásában. Hiszen az Ő patakja, a kegyelmek forrása soha nem apad ki. Jó termést adott azáltal, hogy az Ő Igéjét ülteti belém. Hogy aszerint éljek. De ehhez előbb megművelte a lelkemet, hogy be tudjam fogadni a szavát. A bűnbánat és könnyek által megtisztított. És jóságának koszorújával koronázta ezt a tanévet, az ötös szigorlattal. :))) Hálát rebeg a lelkem! 

- S a tanítás itt még nem ért véget. Nem is fog még egy darabig. :D 

Hinni, és szeretni tanít és hív az Úr minket. Ő gondoskodik minden teremtményéről! 

"A gondviselés. Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg az életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? (...) Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessetek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja." /Máté 6; 25-34/ 

https://www.youtube.com/watch?v=CPumBGFKuD4 Ezt a linket ajánlom ehhez a bibliai részhez, amit egy szintén kedves barátom küldött ma nekem. :)  Böjte Csaba gondolatait tartalmazza. 

- De, az Úr ismer engem? Nekem is segít majd? 

- Igen!!! Az Úr MINDENKINEK segít. Mindenkire gondja van. Mindannyiunk nevét ismeri. :) 

https://www.youtube.com/watch?v=jYpBgJHmGmw 

He knows your name ;) 

Hihetetlen!!! 113-an imádkoztak ezért az imaszándékomért. WOW! :) Ez visszajelzés nekem, hogy a jó úton haladok......

Élet és halál vonzásában II.

....Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy az életnek nincs semmi értelme. Itt vagyunk, csak "szívunk", aztán meghalunk. Ekkor még nem volt elég mély, élő a hitem. .....

... Tusakodtam sokat magammal. Azzal, hogy elfogadjam, aki vagyok. ... 

... Sokszor megkísértett a gondolat, hogy eldobjam ezt a nagy kincset. .... A szobában ültem. Festettem. S a fekete festékkel színezett ecsetet erősen, vésően, fájóan végighúztam az ereimen. ...és nagyon rossz érzések kerítettek hatalmukba....Nem voltam egyedül. 

... Nem voltam kész, hogy átadott életet éljek. .... 

... Nem voltam tudatában annak, hogy Krisztus lelki műtétek sorozatával akar helyreállítani minket, melynek ugyanúgy része a seb felvágása, kitisztítása, összevarrása, mint a gyógyulást egyengető, végtelen, feltétel nélküli Szeretet. ....

"- Életünk a halál kerítésével övezett,  Öreg Ronuro. Egyszer át kell lépni rajta. 

- Bölcs vagy, vén caraja - mosolyodik kel Öreg Ronuro. - Azért én igyekszem, amíg csak lehet, a kerítésen belül maradni, itt tartani a többieket." /Molnár Gáborv-Bíborviskó

Ez az idézet elgondolkodtatott. Egyszer át kell lépnünk a halál küszöbét. Igen. S jobb előbb, mint utóbb. Hogy mire gondolok? Nem csak fizikai halálról beszélhetünk. A bennünk lévő lélek ugyanúgy él, mint a test. A lelkünk is meghalhat, ha nem tápláljuk. (Lásd az élet két oldaláról szóló gondolataimat az Élet és halál vonzásában I. bejegyzésben.) 

-Jó, de mivel táplálhatjuk? 

-Szeretettel! Önelfogadással! Alázattal! Imádsággal! Jó cselekedetekkel! 

Kiemeltem az önelfogadás szót. Még hozzá azért, mert sokáig nem fogadtam el önmagam. Voltak, és talán még vannak is önértékelési problémáim. Hosszú lelki út vezetett el odáig, míg megértettem azt, és elfogadtam, hogy Isten az Ő képmására teremtett minket, így ennél fogva nem lehet egyikünk sem selejt. Nehéz volt elengedni a világi vágyakat. Fájdalmas átalakulás ez. 

Ugyanakkor, nem küzdöttem. Voltak vágyaim, de nem is igazán küzdöttem értük. Nem volt célja az életemnek. "Csak" éltem. Nem tanultam meg küzdeni. Nem is ismertem igazán magamat. Közben arra is rájöttem, hogy ha Istent jobban ismerem, akkor magamat is jobban ismerni fogom. 

Igen. A lelkünk is meghallhat. Passzívvá válhat, ha nem kapja meg az ő "eledelét." Sok vívódás után azt mondom, én nem akarok a kerítésen belül maradni. Szembe akarok nézni azzal, aki vagyok. Elfogadni. És Krisztussal kézen fogva akarom járni életem földi útját. Nem akarok félni az élettől. Nem akarok félni élni, szeretni és az alázat szabadságában élni. Meg akarok tanulni Krisztussal élni! 

Ha félek, a halált választom. Minden alkalommal, mikor a "biztonságos én-menedéket" választom, a halált választom. Amikor inkább lemondok egy látszólag ijesztő cselekedetről, ami azonban helyes lenne, a halált választom. Minden alkalommal, amikor a "siketséget és vakságot" választom -szintén félelemből, vagy közömbösségből, vagy nem-törődömségből-, a halált választom. Minden alkalommal, amikor nem bízok eléggé, a halált választom. Minden alkalommal, amikor a szenvedés igája alól, a kereszt alól ki akarok bújni, a halált választom. Minden alkalommal, amikor káromló, csúnya szavakkal szennyezem a világot, a halált választom. Minden alkalommal, amikor nem szeretem önmagam, a halált választom. Minden alkalommal, amikor nem szeretem felebarátaimat, a halált választom. Minden alkalommal, amikor "fáradtságra" hivatkozva engedek a csábításoknak, a halált választom. Minden alkalommal, amikor elnyomom a lelkiismeretemet, a halált választom. ..... 

Én nem akarom a halált választani! 

Tudom. Gyengék vagyunk. De Jézus Krisztus felemel! Nem vagyunk egyedül! Ő itt van. Mindig. Minden küzdelemben. 

Mindenkit vár, mindenkit szólít. A szeretetre. Az életre. És nem a halálra. 

Így szólt hozzám: 

"Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette." /Rom. 8; 29-30/

Eddig nem értettem, hogy az Isten képmására teremtetettség, és hogy csak Jézus által juthatunk a mennyországba azt jelenti, hogy Krisztus útján kell járnunk. És Ő szenvedett is. Meghalt. Feltámadt. Nem bújhatok ki a szenvedés alól, de már  tudom, hogy nem is kell. Isten kegyelmei által megsegít terhem cipelésében. Ez megnyugtat. És rávilágít a szenvedés gyönyörűségére. 

"Dicsőítsd az Urat, amint illik, és adj hálát az örökkévalóság Királyának. Akkor örömmel fölépíti  benned megint templomát, boldoggá teszi mind a foglyokat, s szeretni fogja a szenvedőket, minden nemzedéken át örökké."/Tób. 13,10/

Hála. Dicsőítés. Elfogadás. Ezekben nagy erő rejlik. Erre hív Isten. Nagy bizakodásom van ezekben a szavaiban. Újra fel fogja bennem építeni templomát. Amit én a bűneimmel, gyengeségeimmel lerombolok, Ő azt újraépíti, ha hagyom. Pusztán szeretetből. Csodálatos! 

Azt mondta még (Sok kis jelet küld, mindig tanít. Ezekről áradozni lehetne.), hogy kedvesek Neki a hobbiim, és hogy nem akarja ezeket elvenni tőlem. Sokat gondolkodtam azon, hogy de hisz a talentumos példabeszéd szerint az, aki nem fektette be a talentumot, elvették tőle. ...Aztán ez is "leesett". Ha Krisztusban élem az életem, odaajánlok Neki mindent, akkor Ő használni fogja a talentumaimat. Az Ő nagyobb dicsőségére! :) 

"Tedd az oltárra az álmaidat, és sokkal hatalmasabb és dicsőségesebb formában fognak feltámadni." /Loren Cunningham-Valóban Te mondtad, Uram? YWAM/

http://www.ywambudapest.org/

2013 júliusában kaptam egy gondolatot: "Néhány út a völgybe visz, mely első látásra a csúcsot ígéri neked." ..Ez is igazolta számomra azt, hogy a felszínes álmok, amik nagy "rózsaszín köddel övezve" sikert, gazdagságot, hírnevet ajánlanak, valójában a halál csahos kutyái. .....és mindez azért hat ránk, mert legbensőnkben vágyunk a szeretet, törődés és figyelem után. .....Két évvel később pedig ezt a bibliai idézetet kaptam: "Némely utat az ember egyenesnek nézne, a vége mégis a halálba visz."/Példabeszédek 16,25/ Mindez még jobban megerősített abban, hogy ez a gondolat igaz volt. 

- Hogy mi a különbség Krisztus és a világ útja között? 

- Az, hogy véresre járod a lábad, a tüdőd majd kiszakad, a lelked folyamatos vívódásban kérdőjelezi meg önmagát, sokat zuhansz, sok mindenről kell lemondanod, DE, az út menti kincsek, örömök, szeretet, találkozások mindig feltöltenek majd, hogy továbbmenj, és még egy "DE", végül felérsz a hegycsúcsra, ahol majd visszanézel és látod Krisztus művét az életedben. Hogy ott és akkor azokban a szenvedésekben veled volt. Hogy azokban a bizonyos találkozásokban Ő fogadott téged. Hogy végig fogta a kezed. HOGY ÉLTÉL. ÉS ÉRTELME VOLT. MIÉRT? MERT SZERETTÉL! MERT MÁSOKAT SZOLGÁLTÁL, ÉS NEM ÖNMAGADAT CSUPÁN. HOGY ALKOTTÁL. JÓT. SZÉPET. ÉPÍTETTÉL. HOGY KÜZDÖTTÉL. HOGY KRISZTUSÉRT ÉLTÉL, MIKOR MINDENKIT SZERETTÉL ÉS SZOLGÁLTÁL, MIKÖZBEN ÉPÍTETTED A LELKED OLYAN KINCSEKET SZEREZVE, AMIK ÖRÖKRE VELED LESZNEK. 

Induljunk el együtt! Válasszuk az Életet! Másszuk meg az élet hegyét! És ne féljünk a völgyektől! :) 

Képi forrás: http://www.huffingtonpost.com/lisa-mirza-grotts/hiking-etiquette_b_4541610.html

Élet és halál vonzásában I.

A halál meg én
Lehetnék más, de magam
vagyok én, tükörbe néztem,
és láttuk egymást,
a halál meg én.
/G.R. 2012/

Sok témán gondolkodom, amivel megtölteném a blogomat. (Noha, most nincs elegendő időm ezzel foglalkozni. Sajnos. De mégis, piszkál az érzés, hogy írjak, és megosszam azt, ami az agytekervényeimben “búrjánzik”, ami a lelkemben tömperngésre késztet. Ezért hát, nem bírtam megállni, és úgy döntöttem, neki látok elindítani a blogot ezzel a bejegyzéssel. Igen, tudom. Eléggé elvont, nehezen emészthető, tág téma ez. Mégis, úgy hiszem, hogy ez a mindent magában foglaló téma méltó nyitása, bevezetője, rávezetője lesz a többi gondolatnak, amit meg szeretnék osztani veletek. :)

….Meglehet, hogy több részre is bontom ezt a témát, mert nem lehet egyszerre megemészteni, és nem is lenne tanácsos többszáz oldalas bejegyzést írni. ….

Szeretek az életről “filozofálni”. Szeretem a rezdüléseit vizsgálgatni. Szeretem az ő rezdüléseit az én rezdüléseimmel összevetni. Analizálni. A létezés értelmébe látni. Középpontjában, értelmének atomjait látni egységbe összeállni.

Szeretek az emberi lélekről gondolkodni. Az emberekről. Szeretek a “hús” mögé látni. Az álarc alá. A lélek kivetüléseit vizslatni.

Összegezve, mindezért érdekel ez a téma oly’ nagyon.

Hiszek abban, hogy az életnek, életünknek van értelme; és nem hiszek a véletlenekben.

Ebben a bejegyzésben, most három fő egységet veszek sorra, melyek segítségével egy bizonyos irányba terelem az élettel kapcsolatos gondolataimat. Ezek a következők:
A) Tapasztalatok (tanulás, fejlődés)
B) Értelem és küzdés
C) Hit

Általában, ha az emberek az életükre gondolnak, akkor ez a három szó biztosan elsőként bukkan fel bennük: boldogság, gazdagság, siker. Minden más dolog e három köré fog szerveződni. Ez valahol normális is, de hajlamosak vagyunk elkövetni a hibát, miként hagyjuk ezeket a dolgokat fölénk magasodni, és lassan ezek irányítanak majd minket, és nem mi őket. Így elég könnyen a rossz útra sodródunk, ahhoz ragaszkodunk; és soha nem gondolkodunk el azon, hogy talán ez nem a mi utunk, és nem ez adja az élet értelmét.

Úgy értem, persze, mindenki boldog szeretne lenni, meg gazdag és sikeres. Nincs is probléma azzal, hogy az életben valamit el akarsz érni; meg akarsz valósítani egy álmot; illetve lényed létezésének értelmét akarod igazolni. De meg kell értenünk, hogy mindez nem megy csak pénzzel, és azzal, hogy másokat magunk körül eltaposunk. Mert (!) az élet nem pusztán pénzről, karrierről, hírnévről és gazdagságról szól.

Az életnek két oldala, vagy rétege van. (Igen, jön a közhely, hogy minden éremnek két oldala van). Tehát, van egy anyagi oldal (a fizikai, fizikai törvényszerűségek, gravitáció, dimenziók,mint idő, tér, kiterjedés..stb.) és van egy lellki, szellemi oldala. Nagyon fontos, hogy e két oldal között egyensúly legyen.

Szóval, mit is akarok mindezzel? Most térnék rá az első egységre a témán belül, a tapasztalatokra. Úgy élhetünk kiegyensúlyozott életet (legalábbis véleményem szerint), ha bölcsen döntünk, és tanulunk a hibáinkból és tapasztalatainkból.

Nézzünk egy példát:

- A csecsemő megszületik. A világra jön, de még nincs “teljesen készen”. Fejlődnie kell: idegrendszeri érés, mozgásfejlődés, beszédfejlődés, személyiségfejlődés stb. Megannyi dolog. Így hát, csecsemőként, és kicsi gyerekként-de még később is-, a tapasztalataiból tanulja meg, hogy mi a “rossz” és mi a “jó”. A tapasztalataiból nyer ismereteket a körülötte lévő világról. Ezeket integrálja, magába fogadja és értelmezi, majd felhasználja a gyakorlatban. Milyen bölcsen is teszi! Eligazodik. Felhasznál. Tanul.

Egy gyakori probléma azonban, hogy a későbbiekben, felnőttként, nem mindenki tudja bölcsen felhasználni a tapasztalatait. Noha, ez a képesség tenne minket okossá, bölccsé. De, nincs pánik! Úgy hiszem, ez fejleszthető tudatos ráneveléssel.

A tapasztalatok formálhatják az énünket, segítenek a felnőttéválásban, értékes információkkal láthatnak el, melyek értékes embert “szülhetnek”.

Summázva, a tapasztalat fogalmához erősen kapcsolóik a tanulás és a fejlődés fogalma. Tanulok valamit, átviszem a gyakorlatba, miközben fejlesztem magam, a készségeimet, képességeimet, és jártasságot szerzek. Azokból a tapasztalatokból is tanulhatok (sőt!), amelyeket nem előzte meg tudatos tanulás, “rákészülés”.

Az élettapasztalatok itt vannak körülöttünk, csak meg kell élnünk őket.

B) Értelem és küzdés

….Nos, itt jön a pofáraesés. Ugyanis nem minden tapasztalat hoz flow (http://www.ted.com/talks/mihaly_csikszentmihalyi_on_flow?language=hu) élményt. Lesznek nehézségek az életünkben. Olyan “nyögve-nyelős” pillanatok. Amikor nem látunk kiutat. Amikor úgy tűnik semmi nem működik. Amikor az akadályok nem motiválnak, nem visznek előre. Amikor csüggettnek érezzük magunkat. És jön a kérdés: Miért történt ez velem? Miért pont én? stb.

Ha viszont, megértjük azt, hogy nem mindig történnek velünk kellemes dolgok az életben, és elfogadjuk a nehézségekből születő bölcsességet és növekedést, akkor másfajta szemüveggel fogunk látni.

Nézzük csak a szintén “klisés” példát, a természet is látszólag elhal télen, hogy tavasszal újra megszülethessen. De csak látszólag. Mert a mag ott nyugszik a föld belsejében. Ez nálunk, embereknél is lehetne így. Ha jön egy probléma, ami “telet” hoz az életedbe, attól még a mag, a lelked, benned meg kell, hogy maradjon. A tartalékaidból táplálkozhat, abból, hogy elfogadja a helyzetét, és a hitéből. A hit azonban a következő egység lesz. Maradjunk még az értelemnél és a küzdésnél egy kicsit.

Szóval, másfajta szemüveg: elfogadás. Elfogadom a helyzetem, de hiszem, hogy ezt megkönnyíti, ha kicsit töprengek is rajta. Megpróbálom értelmezni a körülöttem lévő aprócska jeleket, amik egy “nagy értelemmé” álnak össze. Megpróbálok a dolgok mögé látni. Minden oldalukat megszemlélni. Nem csak feketén-fehéren. Nem csak borúsan vagy nagyon vidáman. Nyugodjunk meg. Ne éljünk önégető életet. Hiszem, hogy e keresés értelmet nyer idővel. De, ha nem, akkor azért nem, mert nem volt fontos, hogy tudjam a miérteket, csak az, hogy alázattal elfogadjam a helyzetem. Ez ne görcsös keresés legyen, hanem az élet finom rezgéseire való ráhangolódás, hogy miközben élem a hétköznapjaimat, és jön egy jel, hívás, akkor azt tudjam fogadni. Talán mondhatni, mindez egy kitörés, “break through moment”.

Ez a keresés, és alázatos elfogadás megtanít minket megismerni magunkat. Azt, hogy kik is vagyunk, mik az igazi vágyaink, álmaink. Sőt, a leglényegesebb, ebben a “szenvedéses”, önátadó, nyitott, alázatos, kereső állapotban az, hogy meghallhatjuk az elhívásunkat. Mire hívtak el ebben az életben?

Ettől kezdve “úgy helyre kerülnek a dolgok”, és megszerezzük szépen lassan a képességet, hogy “elbánjuk” mindenféle szituációval. És végül, ez a tiszta, igaz, mély megismerés arra fog ösztönözni, hogy küzdjünk az elhívásunkért, és az igaz oldalunkért, a tiszta emberért, aki bennünk él.

C) Hit

Újabb rossz hír. :P A küzdésben el lehet fáradni. Nincsenek végtelenbe menő tartalékaink. De! Létezik egy olyan fogalom, hogy hit. Hiszek valamiben, ami erőt ad nekem. Hiszek valakiben, aki támogat engem, segíti az utam.

Én egy vallásos családban nevelkedtem. Mondhatni, egy erős alapot kaptam a hit terén. Szóval, az én “Valakim”, aki támogat, és segíti az utam: Isten. Az én “Valamim”, ami erőt ad: Isten.

Sokat botladozom, hibákat követek el. Nem vagyok tökéletes, ahogy egyikünk sem az. De próbálom az akadályokat, a “szenvedést” az élet forrásaként megélni, és fejlődni a lelkidimenziómban. Nehéz szavakba önteni, hogy az álázatból mekkora erő fakad, s hogy a hit, tényleg “hegyeket” mozgat.

Összegezve tehát e bejegyzést:

Tanulunk és építkezünk a tapasztalatainkból és hibáinkból, az elfogadás, alázat által megtaláljuk az értelmüket, és ömagunkat az élet útján, csatákat nyerünk a küzdés által a hitből merítkezve, és megérkezünk oda, hogy elismerjük Isten létezését.

“-Élet? Van magának fogalma arról?
- Hogyne lenne. Percek sűrűn egymásba türemkedése. Míg tart az időnkből. Ezeket a perceket igyekszem, Senhor, minél jobban eltölteni.” /Molnár Gábor-Bíborviskó/

Bemutatkoznék

Sziasztok!

Üdvözlök mindenkit, aki éppen a világháló forgatagában “kiberi” utazását folytatja, és idetévedt hozzám. 

Réka vagyok, 21 éves, jelenleg gyógypedagógiát és drámapedagógiát tanulok, és többek között nagyon szeretek írni és “filozofálni”.  Nos, hogy ennek a belső hívásnak, miszerint “írnom kell, és az élet dolgairól gondolkodnom”, eleget tegyek  elindítom ezt a blogot. 

Tudnod kell még rólam, hogy a vallásomtól (római katolikus) nem fogok elvonatkoztatni, és ezen a szűrőn keresztül látva a világot, alkotok majd képet róla. Ez nem csökönyös, ostoba ellenállás más álláspontok iránt, egyszerűen a vallásom a lényemnek egy fontos részét képezi, így nem tudok elszakadni tőle. 

Ehhez kapcsolódna a blogom neve is: “Mélyen-élő”. Egy kedves plébánosunk egyszer azt mondta nekem, hogy nagyon mélyen élek. Nem jöttem még teljesen rá, hogy ez mit takar, de mondjuk lényegében talán igen. 

Megsérteni senkit nem szándékozom, vagy provokálni bárkit. Egyszerűen csak megosztanám a gondolataimat Veletek. :) 

Jaa, és KiberUtas, ne felejts el élni! ;)